Azt hiszem, hogy megtaláltam a kulcsát az időutazásnak. Az igaz, hogy nem tudom megváltoztatni a múltat, de nem is ebbe az irányba akartam haladni. Én előrefele próbálkoztam, és sikerült. Térben és időben ugrottam, ez egészen pontosan úgy történt, hogy iskola után felpattantam a buszra, és minden félelmemet félredobva kezembe vettem egy könyvet. Ezután jött a neheze, mert el kellett kezdenem olvasni a betűket. Nem telt el 5 perc, és éreztem a bizsergést a tarkómon. Elindult a beszippantás folyamata. Teljesen elnyelt a könyv. A körülöttem ülő utasok ebből csak egy hatalmas fénycsóvát láttak, és hogy a könyv leesett a szék ülő részére. Ott hevert szegény egymagában. Én meg bent futkostam a sorok között, hogy felvegyem a történet tempóját. És nem köpött volna ki, ha azok a fránya külső tényezők nem szólnának be. Kiráztak a cselekményből, mert ismerős környékre ért a testünk. Nehogy azt higgye valaki, hogy bealudtam, és úgy kellett felébreszteni… Kizárt!
Ezt akkor késznek tekintem. Viszont a múlt is lehetséges irány. Egy megfelelő múltban játszódó történettel meg lehet ejteni ugyanazt a beszippantást. És máris, mintha ott lennél. A képi világ előtted áll, azt már csak te döntöd el, hogy beleolvadsz-e.
Hosszú a buszút hazafelé? A vonaton utazol minimum 4 órát? Olvass! Próbáld ki! Kevesebb nem leszel.
Források:
abszolut42.blogspot.comwikipedia.org
